Korrektor - Egyetemi magazin - egyetemes értékek

Idén van a kilencvenedik évfordulója a trianoni békeszerződés aláírásának. Nemcsak ezért, hanem politikai okokból is nagy teret kap ma a téma, sőt a középszintű érettségiben is szerepelt. A Jövőképp – Fiatalok Magyarországért Egyesület felkérésére Romsics Ignác, Széchenyi-díjas történész Trianon címmel tartott előadást április 19-én a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Különleges év az idei…

Hogy mindez mennyire így van, az is bizonyítja, hogy az idei középszintű történelem érettségiben is jelentős helyet kapott Trianon, a nemzetiségek helyzete akkor és ma, valamint a kisebbségek alkotmányos jogai a nyelvük és kultúrájuk ápolásával, fenntartásával kapcsolatban. „49. §. A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét.” (A Magyar Népköztársaság alkotmányából; 1949) „68. §. A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők.” (A Magyar Köztársaság alkotmányából; 1989).
Megkeresésünkre Romsics úr elmondta, hogy az idei évben számos helyen tartott előadást a témában, és mind külföldön, mind idehaza nagy érdeklődésre tart számot Trianon. Ennek több oka is van, hiszen idén van a kilencvenedik évfordulója Trianonnak, másrészt vannak olyan politikai törekvések a Jobbikhoz kötődően, vagy a Hatvannégy Vármegyéhez kötődően, amelyek napirenden tartják, felerősítik a téma aktualitását, harmadrészt egyébként is elmondható, hogy az ilyen kényes problémákat mindig nagy érdeklődés övezi. Hozzátette azonban, hogy az idei év mindenképp különös, mert ekkora érdeklődés nem szokott lenni.
Arra, hogy melyek a gyakori kérdések a Trianonnal kapcsolatos előadásokon, Romsics úr azt válaszolta, hogy a Jövőképp szervezte előadáson elhangzottak az általánosak (lásd keretes írásunkat), de találkozott olyan kérdéssel is, hogy Franciaország mikor kér bocsánatot tőlünk.
A hallgatóság összetételét a történész változónak tartja, hiszen más egy szakmai fórum, vagy egy nyílt, egyetemi, ismeretterjesztő előadás közönsége, tehát elsősorban a hely a meghatározó.

Jövőképp szervezték

A Budapesti Műszaki Egyetem K épületének egyik, első emeleti előadóterme zsúfolásig megtelt. Tucatnyinál is több hallgató volt kénytelen hely hiányában végigállni a fórummal egybekötött másfél órás előadást. A hallgatóság itt is sokrétű volt, a közönség soraiban ültek az ELTE számos karáról, voltak a Corvinusról, a Pázmányról, Aporból, Kodolányiról, Képzőművészetiről, sőt, a BME egyik volt tanárával is találkoztunk, a képet továbbá utcai járó-kelők is színesítették, volt, aki „Védd meg Hungáriát” feliratú pólóban feszített.

Rég eldöntött tény

A 20. századi magyar történelem méltán elismert szaktekintélye, Romsics Ignác a trianoni határokig vezető útról, és annak okairól beszélt. Szerinte a határok meghúzásához legalább négy komponens együttese vezetett. Az egyik, a történelmi Magyarország soknemzetiségű összetétele, és a kisebbségekkel kapcsolatos politika, mely jelentős problémákat megoldatlanul hagyott. Az első világháború előtti 50 milliós lakosságú Monarchia rendkívül sokszínű volt nemzetiségi, nyelvi, kulturális és vallási szempontból is. II. József egységesítési javaslata erre az volt, hogy a német legyen az egyedüli, és kizárólagos nyelv az egész birodalom területén. Ez a nemzeti öntudatra ébredő magyar nemességben mérhetetlen ellenszenvet és tiltakozást váltott ki, mondván: mi magyarul akarunk magyar nemzet lenni, a kultúránkat, tudományainkat is magyarul akarjuk művelni, még akkor is, ha kisebb nemzet vagyunk, mint a német. (A követelés 1844-re törvénybe lett iktatva.) Hasonlóan érveltek azonban néhány évtized múlva a hazánk területén élő, szintén öntudatra ébredő kisebbségek is, csak nem a németekkel, hanem a magyarokkal szemben, követelésük viszont elfogadhatatlan volt a magyar elit számára, s ez számos mérges konfliktus és viszály okozójává vált.
Másodszor, a háború előtti évtizedek során Közép-Európa térképe jelentős mértékben átrajzolódott: többek közt olyan irredenta államok jöttek létre, melyeknek területi követelései voltak a Monarchiával, kiváltképp hazánkkal szemben - Románia, Szerbia, Olaszország.
Mindezeket az első világháború katalizátorként felgyorsította – de ha nem lett volna a háború, a problémák előbb-utóbb akkor is a felszínre törtek volna.
Harmadik komponensként a győztes nagyhatalmak erőviszonyuk stabilizálása érdekében a nemzetiségi törekvéseket karolták fel, mert tartottak attól, hogy az egységesülő Németország és a Monarchia közti szövetség egy új, erősebb nagyhatalmat hoz létre a térségben. Így 1918-ra eldöntött tény lett, hogy a Monarchiát feldarabolják. Mindezek már önmagukban elegendő okot szolgáltattak volna a Trianoni megállapodáshoz, azonban hazánkon belül olyan belső ellentmondások, kaotikus állapotok dúltak, amelyek ellehetetlenítették, hogy az ország egységként lépjen fel, erőt fejtsen ki a döntésekkel szemben. A háború után létrejött, csaknem polgárháborús helyzetből kinőtt a Tanácsköztársaság, majd meg is bukott, nem beszélve arról, hogy az ország jelentős részét ekkor megszállta a területkövetelő román hadsereg.
Az elsődleges szempont a határvonalak kialakításakor etnikai alapú volt, azonban ezt többnyire felülírták más tényezők – mint például a leendő kisantant országokban húzódó vasúthálózat, vagy az új határvonalak stratégiai védelmének biztosítása. Így az etnikai alapon tervezett határvonalak meghúzása töredékesen érvényesült, sok magyar rekedt határon kívül. Sejthető volt tehát, hogy a béke csak ideig-óráig tart majd, az viszont nem, hogy a revíziós törekvések a magyar politikát értelemszerűen meghatározva, de nem értelemszerűen szélsőjobbra tolva, minden eddiginél nagyobb veszteségeket idéznek elő hazánk számára…
A többi vesztes ország már 1919 nyarán aláírta a tavasszal megszületett békeszerződést, a magyar delegáció ellenben az 1920. június 4.-i aláírásig jelentős propagandatevékenységet folytatott – sikertelenül.

Revízió a közeljövőben?

A fórumon elhangzott szinte kifogyhatatlan kérdések nagy arányban arra irányultak, hogyan lehetett volna enyhíteni a végeredményen, a történész azonban leszögezte, a történelem nem foglalkozik a „mi lett volna, ha” kezdetű feltevésekkel, azonban a fenti, adott, Magyarországon fennálló belpolitikai helyzet, valamint a hazánktól független okok tényszerűsége, és súlyossága egyébként sem tett lehetővé érdekérvényesítést.
Egy másik kérdés például arra irányult, hogy ha látható volt a hazánkban élő nemzetiségek törekvése, az akkori politikai elit miért nem vette komolyan őket. Az előadó rámutatott, hogy az 1848-49-es politikai elit komolyan vette a problémát, hiszen elég Kossuth konföderációs terveire gondolni, vagy az 1868-as liberális szellemben született nemzetiségi törvényre, de idővel ezek feledésbe merültek, Kossuth emigrációba vonult, és az idő haladtával nem volt elsőszámú megoldandó probléma, nem foglalkoztak velük.
Kilencven év telt el a döntés óta, Ön szerint a magyar társadalom mennyiben tudta feldolgozni a trianoni döntést? – kérdezte egy joghallgató. A tanár úr szerint ma a magyar társadalom egy része nem érdeklődik Trianon iránt, egy másik, részét viszont foglalkoztatja a kérdés, de ezen belül is jelentősen eltérőek a nézetek. Ezen – mint mondta – nem szabad meglepődni, „az emberi lélek bonyolult, a világ is bonyolult, és különböző dolgokról különböző dolgokat gondolhatunk, de ettől még nem vagyunk becstelenek, vagy hazaárulók… Csak nem egyformán látjuk a dolgot.” A politikailag tudatos polgárok nyilvánvalóan nem örülnek Trianonnak, de tényként elfogadják, míg mások nem. A történész szerint azonban jobb, ha nem hergeljük a szlovákokat, románokat határrevíziós követelésekkel, hanem maximum kisebbségi jogokat követelünk az ott élő magyaroknak. Romsics úr ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy a revíziós törekvés ma aktuális program lehet, és a magyar nemzetpolitikának a helyes célja az lenne, ha valamilyen módon területi revíziót követelne. „Csurka István is mondott ilyen beszédet 2000 körül a Hősök terén, és ha nem tévedek, lesz a magyar parlamentben is egy ilyen párt, a Jobbik, amelynek a köreiben a nézetek jelen vannak.” Olyan pragmatikus politika is létezik, amely többet adna a határon kívüli magyaroknak, mint amit eddig kaptak, például az állampolgárság valamilyen formáját.
„Az én álláspontom az - ezt nem titkolom -, hogy a határrevízió ma nem tartozik a lehetőségek közé. (…) A világban látott tapasztalataim azt mondatják velem, a határrevízió ma nem legitim, nem elfogadható követelés, sőt az a harcos attitűd is problematikus, amit Szlovákiával szemben néha tanúsítunk. (…) Az Európai Unión belüli lehetőségek kihasználását látom járható útnak.”

Mit érdemes tudni Romsics Ignácról?

Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár,
a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 20.
századi magyar történelem neves kutatója. A 90-es
években több megszakítással az Indianai Egyetem
(USA) magyar tanszékének vendégtanára volt, de
oktatott a Finnországban és Párizsban is. Jelenleg
az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelem-
tudományi Intézetének főállású oktatója, az ELTE-n,
valamint kolozsvári Bábes-Bólyai Egyetemen is tanít.
2010-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjban részesült.
Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete,
különös tekintettel a két világháború közötti időszakra.
Kutatásai a nagyhatalmak Magyarországgal kapcsolatos
politikájának kérdéseire is kiterjednek. Nagy jelentőségű
munkája a 20. századi magyar történelmet taglaló
monográfiája, amely több kiadást is megélt.