Mottó:
– Hölderlin ist ihnen unbekannt? – kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
– Ki volt az? – kérdezte a német őr.
– Aki a Hyperion-t írta – magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. – A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
– Kik ezek? – kérdezte az őr.
– Költők – mondta dr. K. H. G. – Schiller nevét sem ismeri?
– De ismerem – mondta a német őr.
– És Rilkét?
– Őt is – mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte K. H. G.-t.
Örkény István: In Memoriam dr. K.H.G. Egyperces novellák
L
ám-lám, hiába erőlködtél, a zsidó az zsidó marad, akárhogyan is igyekszik magyar lenni. Már a szabadkőműves apád is nagyon akart, de csak nem tudott egészen kibújni a bőréből. De neked Prohászka Ottokár püspököt is megszerezték keresztapádnak, el nem tudom képzelni, hogyan, hiszen ő egy rendes antiszemita magyar ember volt. (Hamarosan újra többen olvassák majd, mint téged.) Azt hitted, a piarista gimnázium segít rajtad? Persze ott is rejtőztek kikeresztelkedett zsidó tanárok, mint az álnok Sík Sándor, aki később még piarista tartományfőnök pozícióba is befurakodott. Biztos jól megértettétek egymást, a két képmutató. A színjeles érettségidben mennyit segített a legendás bibsi összetartás? Cserkészkedni nagyon szerettél, akkoriban nagy divat volt a magyar úri fiak között, amíg a nyilas legények szét nem zavarták ezt az angolszász gyökerű bohóckodást. Az élet nem cserkészet, az élet harc! Az ország helyett ég az arcom, hogy az egyetem elvégzése után, ahol megtanultál angolul, franciául és németül, engedték neked, hogy Kölcseyről írd meg a doktori disszertációdat. Nem találtál valami kampós orrú hazudozót, neked pont a magyarok legszentebb versének, a Himnusznak a szerzőjét kellet a tolladra venned? Hogy a zsidó-vérbajos Nyugatnak már fiatalon állandó szerzője voltál, azt megértem, de hogy neked kellet megírnod a Magyar irodalomtörténetet! Szerencsére 1941-ben betiltották, nem fertőzhette tovább a mi tiszta kultúránkat. Aztán ahogy egyre jobban ébredt a magyar, úgy ritkult körülötted a levegő. A förtelmes Nyugat megszűnt, a rádióban már nem engedtek brekegni többet. Az 1943-as első munkaszolgálatot még megúsztad, de a második behívó után már nem volt visszatérés, Balfon utolért a végzet. De munkálkodásod nem volt hiábavaló, könyveid nagyon jól égnek majd megint.

Korrektor - Hírfolyam

Hozzászólások
Tomcat tavaly feldobta kurucos elvtársait, így már mindenki tudhatja, honnan ömlik a jobbikos szennyvíz az internetre. A "nem hivatalos" kifejezést el is hagyhatjuk, hiszen az egyik főszerkesztő épp Novák Előd jobbik-alelnök. Kérdés, hogy a hatóságok miért nem kezdenek már valamit az információkkal.
Hitlert ajnározó cikk jelent meg a fűhrer születésnapja alkalmából.A világtörténelem legsötétebb, diabolikus gazemberéről az alábbiak jelenhetnek meg ma Magyarországon.:
"Ma ünnepel a világ és Európa értelmesebb része. Ezen a napon, 121 esztendővel ezelőtt született meg Adolf Hitler, a Führer. Politikájával igyekezett Németországot és Európát egy más, a jelenlegitől gyökeresen eltérő rendszerre áttéríteni, szembe menve a már akkor is hatalmas zsidó lobbival. A bolsevizmus minden formája ellen vezetett nagy honvédő háborúját elvesztette ugyan, de emléke örökké ott él minden igaz európai, szabadságvágyó hazafi szívében." Tovább »
A további részletek közlésétől eltekintek. Hányinger.
Rendőröket a kurucinfo szerkesztőségébe!
Bilincset a szerkesztők csuklójára!
Faludy György bácsi már rákerült: http://korbely.hu/archives/2009/10/11/Bekostolta_a_Jobbik_Faludyt/
De Spiró sem ússza meg (egyelőre még nem látom, az ő bűne mi lehet...). A cikkben Vona azt nyilatkozza, hogy az egész ország Wass Albertet olvas, de itt talán még nem tartunk az elhülyülésben: http://www.hirado.hu/Hirek/2009/10/12/07/Vona_nem_nezzuk_majd_hogy_a_korrupcio_szegf_.aspx
Hihetetlen, mennyire kultúra-, civilizáció- és emberiségellenesek egyes honfitársaink.