Korrektor - Egyetemi magazin - egyetemes értékek

Fordítsunk hátat a Kádár-kapitalizmus-korrupció modellnek!

Alighanem a következő hetek szenzációja lesz dr. Papp József, a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara docensének Magyar gazdasági csoda című könyve, amely az Alexandra Kiadónál jelent meg, s amelyben a szerző szakszerűen, mégis közérthetően magyarázza el, miként tudnánk kijutni abból a zsákutcás kapitalista fejlődési modellből, amely most a pénzügyi-gazdasági válság hatására csaknem csődhelyzetig vitte Magyarországot. Olyan megoldást javasol, amely lehetővé tenné a csodát, amennyiben a politikai elit és a társadalom új szerződést kötne, ha volna bátorságunk végigmenni azon az új úton, mely valóban Európába vezet. Dr. Papp Józseffel A Magyar gazdasági csoda című könyvéről Sebők János beszélgetett.

– Könyvének címe szokatlan egy tényekkel, racionális összefüggésekkel foglalkozó közgazdásztól. Miért született meg ez a munka, amely engem egyszerre emlékeztet röpiratra, sorskérdéseket bemutató és elemzô szociográfiára, s egy makrogazdasági szakember elemzésére?

– A magyar nép mindig is törekvő, alkalmazkodó nép volt, de az elmúlt évtizedekben sem kapta meg azt a lehetőséget, hogy a maga által kialakított társadalmi-gazdasági-szociális keretek között éljen. A válság az elmúlt két évben egyértelművé tette, hogy azok a viszonyok, amelyek között élünk, a továbbiakban fenntarthatatlanok. Változtatni kell, s ez a válság – minden rosszban van valami jó – megteremti a lehetőséget, hogy valami új szülessen Magyarországon. Gyökeres átalakulásokra van szükség, egyfajta magyar csodára (a fogalom természetesen képletesen értendő), amihez persze fel kell ismerni a folyamatok valóságos természetét.

– Ha csodára van szükség, akkor ennyire nagy a baj?

– Igen. A magyar társadalom történelmi-gazdasági fordulóponthoz érkezett, s élnünk kell a felkínálkozó lehetőséggel.

– Összefoglalná, hogy miért?

– A ránk maradt és az új rendszerben kialakult „örökség” miatt. Bár húsz évvel ezelôtt rendszerváltás zajlott le, de a mai kapitalizmusunk részben a Kádár-rendszer örökségeként, részben az eltorzult kapitalista fejlődésünk következtében olyan rendszerelemekkel és „vívmányokkkal” van tele, amelyek mára tarthatatlanná váltak. Gondolok a szociális-gondoskodó rendszerre, vagy arra a sajátos magyar demokráciára, amelynek része a korrumpálás, a szavazók és szavazatok megvásárlása, kiváltságok és pozíciók osztogatása stb. Mára ez lett mindennapi életünknek, a gazdaságban végbemenő folyamatoknak a rendszere, kerete.

– Könyvében azt olvastam, hogy jelenleg „gúzsba kötött a társadalom.” Mondana erre konkrét példát?

– Két példát, az újraelosztás és az adózás problémáját mindenki megtapasztalja a saját életében is. A magyar költségvetés köztudottan tele van olyan tételekkel, amit összefoglalóan újraelosztásnak (redisztribúciónak) nevezünk. Ennek egyik kiemelten fontos eleme a szociális segély, a családi pótlék, a szociális ellátások, amelyet sok esetben azok kapnak (vissza), akik a támogatások forrását megtermelik, de a támogatásokra nem szorulnak rá. (Magyarországon 42-58% az eltartók és eltartottak aránya, ezt egy nálunk jóval gazdagabb ország sem engedhetni meg!) A Kádár-rendszerben ez a visszaosztás fontos vívmány volt, s az volt a lényege, hogy a pártállam úgy gondoskodjon a polgárairól, hogy minden szempontból kézben tartsa a folyamatokat. A piacgazdaságban erre a gondoskodásra a korábbi egyenlősdi formában már nem volna szükség, a korábbi „bőkezűséget” nem is lehet fenntartani. A rendszeren mégsem lehet változtatni, mert a pártok ma is abban érdekeltek, hogy széles körű legyen az újraelosztás, s ezáltal szavazókat tudjanak szerezni. Az újraelosztás másik köre a vállalati szférához tartozik, aminek az a lényege, hogy az állam elvonja a vállalatoktól, a vállalkozásoktól a pénzt, s egyeseknek visszaadja, szétosztogatja adókedvezmény, vissza nem térítendő támogatás, nagy állami megbízások keretében. Itt is a pártpolitikai szempontok kapnak hangsúlyos szerepet, vagyis ebben a körben is kódolva van a korrupció, amin sürgősen változtatni kell. Egyszerűen meg kell tiltani a támogatások folyósítását a versenyszektorban.

– A mostani rendszerben a magyar költségvetésbôl a megtermelt nemzeti össztermék több mint 50%-át újraelosztják, mondani se kell, mennyire igazságtalan és kedvezményezett alapon.  Az Egyesült Államokban például 38% az újraelosztás mértéke. Nálunk viszont ez lett a gyakorlat, s ez csak úgy lehetséges, ha nagyon magasak az adók. Napjainkban azonban ezt a túlköltekezést a bevételi oldal már ilyen magas adókkal sem képes fedezni ezért kell hiteleket felvenni. A gúzsba kötöttség lényege, hogy a gazdaság működése túlságosan politikafüggő, aminek következményeként jelentős összegű hitelekre szorulunk jelentős kamatfelárral, amiért is további magas adókat kell kiróni, amelyeket a magyar gazdaság szereplőinek jelentős része már nem tud legálisan megfizetni.

– Vagy nem kell megfizetnie, mert kedvezményeket kap, mint a multik?

– A magyar gazdaság döntően két gazdasági körből épül fel: egyrészt a kis- és középvállalkozói szektorból, amely együtt az alkalmazottak kb. 70 százalékát foglalkoztatja, s a nagyvállalatokból, döntően multinacionális cégekből, amelyek részesedése kb. 25%. Van pár százalékkal még az állami szektor. A magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások körében a magasabb adókat, ha akarnák, se tudnák megfizetni, mert akkor nem maradna náluk profit. Ezek a vállalkozások a mai átlagbérek és „a cég normális működése” esetén is csalni kényszerülnek. Ennek lényege, hogy az alkalmazott egy bizonyos (többnyire minimál) bérre van bejelentve, fizetésének másik részét pedig zsebbe kapja meg – adózatlanul. Így a vállalkozások nemcsak termelni tudnak, de még több-kevesebb profitot is realizálnak, ha van kellő kereslet a piacon. Dinamikus fejlődés azonban ebben a rendszerben nincs, mert hiába csal a vállalkozó, keveseknek marad annyi jövedelme, hogy vissza is tudjon forgatni a termelésbe. Egyrészt, mert elkölti, amit profitál, másrészt ez a mostani közeg nem ösztönzi arra, hogy növekedjen, mert ha növekszik, akkor még többet kell csalnia. S a csalás, a fiktív számlák vásárlása azért nagyon kockázatos dolog.

– Ez a mai magyar kapitalizmus tehát „fent” is, „lent” is csaláson alapul. Ez ma már, mint említette, kódolva van a rendszerben.

– Lényegében igen. A parazitizmus jelensége a rendszer minden részében elôtérbe került: ma mindenki – képviselő, állami tisztviselő, bizottsági tag, vállalkozó, lobbista, de az egyszerû állampolgár is – abban érdekelt, hogy korrupcióval, csalással az állam és a köz rovására gyarapodjon, jusson előnyökhöz. Ezért hallunk szinte mindennap milliárdos számlagyárakról, korrupciós botrányokról, jogtalan végkielégítésekről, egyéb gyanús ügyekről. Ma már rendszerszerű csalásról beszélhetünk, amely átitatja a társadalmat. Így aztán a csalás (amely sok esetben bocsánatos bűn nálunk) elleni küzdelem szinte lehetetlenné vált, hiszen hogyan kifogásolhatná valaki, ha „érdekeltként” maga is részese a rendszernek. Ma Magyarországon a korrupció és a csalás a társadalom minden szegmensét, rétegét átitatja, s hétköznapi gyakorlattá vált.

– Ami azt jelentené, hogy a mai viszonyok közepette ezen nem is változtathatunk?

– Jürgen Habermas egy tanulmányában írta, hogy a demokrácia (a szavazójognak a gyakorlása) és az adófizetési kötelezettség között nagyon szoros összefüggés van.  S ha a kettôt nem lehet egységben kezelni, akkor olyan helyzet alakul ki, mint Magyarországon, mert ha én csalok, akkor nem teljesítem az adófizetési kötelezettségemet, így viszont milyen erkölcsi alapon kérhetném számon a kormányon az adóforintok elköltését. Sajnos odáig jutottunk, hogy ma már erre a helyzetre épít a hatalom is, amelyik folyamatosan olyan közeget teremt a választók korrumpálására, amely szavatolja, hogy ez a korrupt rendszer működjön. Én ezt az állapotot is a gúzsba kötöttséghez sorolom.

– Ezt a rendszert így nagyon nehéz átlátni, ezért a hatalmi elitnek nem fűződik érdeke, hogy változtasson rajta, hiszen a „homályzónákban” – a saját politikai céljai érdekében – szabadon manipulálhatja és működtetheti a rendszert.

– Jól látja. S ebből kijutni csak úgy lehetséges, ha megtanítjuk az állampolgárokat, hogy felismerjék, mi ennek a rendszernek, s a vele járó problémáknak a lényege. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a megtermelt jövedelmeknek az elosztása hogyan is megy végbe. Három nagy szereplője van ennek az elosztásnak: a vállalkozás, a munkavállaló és az állam. Ma Magyarországon az állam a megtermelt pénzek 40%-át kapja, a maradék részen osztozik a munkavállaló és a vállalkozó. Úgy kellene megváltoztatni a rendszert, hogy az állam rovására és az utóbbi kettô javára történjen elmozdulás. Mert ha több marad a vállalkozásoknál, akkor beruháznak, piacokat keresnek; s ha több pénzt kap a munkavállaló, akkor nő a fogyasztási kedve: az állami közszolgáltatásokért, az egészségügyi szolgáltatásokért is csak ebben az esetben lehet több pénzt elkérni. A Gyurcsány-féle egészségügyi reform is azért bukott meg, mert az nem megy, hogy egy reform keretében a közterhek csökkentése nélkül kell még pluszpénzt fizetni azokért a szolgáltatásokért, amelyek egyébként benne vannak a befizetett magas adókban, járulékokban. Ez így sok volt az állampolgároknak, s azonnal tiltakoztak is ellene.

– Ön azt mondja, hogy nemcsak az újraelosztás szerkezetét kell radikálisan megváltoztatni, de a vállalatokat, munkavállalókat sújtó terheket (adókat) is jelentősen mérsékelni kell. Miért?

– Vegyünk egy konkrét példát. Az egész kormányzati szektor attól szenved, hogy a magas béreket „becsületesen” leadózzák. Amit a magyar vállalkozók jelentős része elcsal. Az állami cégnél azonban ezt nem tehetik meg. Például a BKV esetében az évről-évre kapott állami támogatás arra szolgált, hogy a vállalat a magas bérterheket meg tudja fizetni. Arra már nem maradt pénz, hogy fejlesszen, új buszokat is vásároljon. A folyamat lényege ebben az esetben a következő: az állam az adóbevételekből kihasít egy összeget, amit odaad az állami vállalatoknak, minisztériumoknak, kulturális intézményeknek, a közszférának, amely aztán abból fizeti meg a közterheket. Az állam tehát ad és visszakap, de ez semmilyen pluszbevételt nem jelent. Tehát a rendszer fölöslegesen szabja meg ebben az esetben is ilyen magasan az adókat, a járulékokat, illetve a támogatásokat, amelynek következményeként ez a szegmens is megint csak korrupt, pazarló és improduktív.

– Az elmúlt években történtek kormányzati részről kísérletek – például a Bajnai-kormány esetében is – a változtatásra. Ezek a kiigazítások megoldhatják-e a helyzetet?

– Szerintem nem, mert a mostani kormány semmit nem javított az adóhelyzeten, mert maga a kialakult rendszer lényegében nem változott meg, csupán azt látjuk, hogy szigorítottak, a felvett hitelek pedig biztosítják az ország működtetését. A káros folyamatok azonban anynyira előrehaladtak, hogy most már nyilvánvalóan megmutatkoznak a csalásra, korrupcióra épülő rendszer hibái, fogyatékosságai, igazságtalanságai.

– Mi az ön javaslata?

– A magyar csoda lényege, hogyha leszállítjuk az adóterheket arra a szintre, ahol a csalás költségei és az adófizetés költségei megegyeznek, s olyan jogszabályokat hozunk, amelyek főbenjáró bűnnek tekintik az adó meg nem fizetését, akkor az emberek rádöbbennek arra, hogy csalás nélkül is lehet létezni, s amit eddig fiktív számla jutalékaként fizettek, azt adó formájában legálisan befizetik. Tehát abból a vállalati-vállalkozói körből, ahonnan a csalások miatt kevés adóbevétel folyt be, több fog befolyni, s elkezd a gazdaság kifehéredni, mert az emberek belátják, hogy teljesen fölösleges csalni, mert annak a költsége nem kisebb, mint az adózás költsége. Az új kormánynak ennek érdekében új alkut kell kötni a társadalommal, aminek részeként – javaslatom szerint – leszállítja a jelenleg 24 százalék körüli átlagos szja-t egykulcsos 15 százalékra, a munkaadói járulékot a jelenlegi 28,5-rõl 20 százalékra, a társasági és osztalékadót 15 százalékra, és eltörli a különadót. Ezek azok az adókulcsok, amelyek mellett már nem érné meg csalni senkinek. De a könyvben részletesen írok arról is, hogy a szükséges, a teljes körű vagyonbevalláson alapuló vagyonadó, a családi adózás bevezetése, a segélyezés átalakítása milyen jelentős, kedvező változásokat hozna  az államháztartás helyreállításában, s a gazdaság kifehérítésében.

– Beszéltünk a vállalkozókról, az állami szektorról, de nagyon sok szó esik a mostani rendszer kapcsán a multikról is, akik kedvezményezettjei (adócsökkentés) ennek a rendszernek.

– A multik a bérek terheit leadózzák, de ezt sem mindenhol, mert fokozatosan átvették a magyar módszereket, s munkaerő-kölcsönzők közbeiktatásával alkalmazzák az embereket. Azok pedig rá vannak kényszerítve, hogy csaljanak, ezért nagyon olcsó bérekkel veszik fel a munkaerőt. Tudomásul kell venni, hogy a multik csak akkor jönnek Magyarországra, ha támogatásokat, illetve kedvezményeket kapnak, mert a hazai vállalatokat sújtó magas adókat nem hajlandók megfizetni. Így aztán a társasági adóból évente befolyó 700 milliárd forint jelentős részét vissza kell osztani nekik, ami a költségvetés szempontjából megint nem növeli a bevételi oldalt. Ám ha a mostaninál (19%) jóval alacsony volna a társasági adó (15 vagy 13%), akkor nem kéne alkudoznia a kormánynak, nem kellene visszaosztani, mert ezzel az adókulccsal már versenyképes volna Magyarország.

– Ha önt felkérnék, tanácsadóként mit javasolna a megalakuló új kormánynak?

– Az államnak a legfontosabb dolga az lenne, hogy a vállalatok és vállalkozások működéséhez a lehető legkedvezőbb és legösztönzőbb gazdasági környezetet biztosítsa, s ennek első eleme a méltányos, jelenleginél jóval alacsonyabb – megfizethető, csalásmentes – adózás. Második eleme a fenntartható költségvetés, amelyik a mostani és a jövő generáció között nem szít ellentétet. Harmadik eleme az alacsony infláció, ami csökkenti a tőkeköltséget. A negyedik elem pedig a hitelek alacsony kamata. Magyarország esetében ez óriási teher. Németországban, ahol hasonló mértékű az állam eladósodása, a kamatteher csak a GDP 2%-a. Nálunk 4,8%, mert évi 400-500 milliárd pluszkockázati felárat fizetünk ki. Magyarország jelentős kockázati tényező a pénzpiacokon, ezért mi drágán jutunk hitelekhez, amiben benne van, hogy rossz a hírünk – túlköltekezünk, csalunk, hazudozunk, virágzik a korrupció stb. Ha az említett négy dolgot a kormány és a Nemzeti Bank konzekvensen meglépné, a parlament új jogszabályokat alkotna, a csalásokat szankcionálnák, akkor megkezdődhetne a változás. Ez a magyar csoda lényege.

– De lehet-e, tudunk-e változtatni máról holnapra?

– Meg kell próbálni, nem tehetünk mást. Eljutottunk egy töréspontig, sok minden tarthatatlanná, folytathatatlanná vált. De a változáshoz a politikának őszintén kell beszélnie az emberekkel (meg fogják érteni a változások szükségességét), az elitnek új szerzôdést kell kötni a társadalommal. Ha így mennénk tovább, Magyarország egy igazságos, élhető, prosperáló ország lehetne, amelyben jól éreznék magukat a polgárok, volna értelme a kreatív munkának, lehetősége a gyarapodásnak, s visszaállna az ország nemzetközi jó híre.