Választási kabaré Izlandon

A viccpártként elhíresült Legjobb Párt nyerte a választásokat az izlandi fővárosban. A pártot mindössze fél éve alapította Jón Gnarr humorista, most pedig már Reykjavik főpolgármesteri székének várományosa.

 

Az ELTE az antiszemitizmus ellen

gyetyaAliza Bin-Noun, Izrael nagykövete és Novák Péter, színész, rendező is részt vett az ELTE Gyógypedagógiai Karán rendezett Holokauszt Emléknapon. Előadást tartott Dr. Grüll Tibor, a PTE oktatója, Dr. Karsai László és Dr. Szita Szabolcs történészek és Chava Baruch, az izraeli Yad Vashem Intézet magyar részlegének vezetője is.

 

Az Élet Menete ismét Budapesten!

Budapesti Élet  Menete 2010

Találkozó: XIII. Újpesti rkp. 11. előtt (Szent István park sarka) 17.30 órakor

Az Élet Menete Alapítvány, a Mazsihisz, a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek ismét közösen szervezik meg a budapesti Élet Menetét. A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából fáklyás felvonulással emlékezünk az áldozatokra.

 

„Az egyedülálló férfiak esetében 64 százalékkal volt magasabb a halálos kimenetelű stroke kockázata, mint a házasságban élők körében”

Derült ki a Tel Aviv Egyetem munkatársainak tanulmányából. A kutatás több mint tízezer férfi életútját és halálozási statisztikáit követte nyomon a 60-as évektől kezdődően. Uri Goldbourt professzort is meglepte, hogy ekkora jelentősége van a boldog házasságnak, ami jelzi, mennyire fontos a férfiak számára a jó társkapcsolat. A tanulmány csak férfiakra terjedt ki, de a szerzők valószínűsítik, hogy a nők esetében is hasonló eredményre jutnának.
 

„Az elfogott személy passzív ellenállást tanúsított.”

A rendőrség szerint ez igazolja a szükségességét annak, hogy Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát kommandós akció keretében tartóztatták le a munkahelyén. Tarjányi Péter szakértő aggódik amiatt, hogy a rendőrség egyre több „marketingakciót” hajt végre, vélhetően a közelgő választások kapcsán több oldalról is rájuk nehezedő politikai nyomás miatt.
 

„Hogy mennyiben tudják elkerülni a további botrányt, miután feldühítettek minket, az már egy másik kérdés.”

Üzente blogján az EHÖK-nek az egyik dühös pécsi bölcsész, akinek csapata nem vehet részt az április végi diákrektor választáson. Két diákrektor csapatot is kizártak a versenyből a Pollack Mihály Műszaki Karon történt ál-lövöldözés illetve a játékfegyverekkel való nyilvános pózolás keltette botrány miatt.
 

„Azt mondták, lesz, ami lesz, és ha meghal valaki, az sem probléma.”

Nyilatkozta Benkő György. A férfit Budaházy György Ecsődi László képviselő házának felrobbantásával bízta meg. Rátermettségének bebizonyítása után vették volna fel a Magyarok Nyilai terrorszervezetbe.
 

„Ennyire fontos a tévé, hogy képes belőlünk hóhérokat csinálni?”

Tette fel a kérdést Christophe Nick. A férfi egy olyan műsor producere volt, amelyben azt tesztelték, hogy a televíziós műsorvezető utasítására hajlandóak-e kegyetlenül bánni kiszolgáltatott társaikkal egy stilizált kvízjátékban. A jelentkezők 81%-a kész lett volna az emberölésig is elmenni.
 

"Nem fog tetszeni a jenkiknek."

Komentálta Hugo Chavez országa Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökkel kötött olajekszport növelésről szóló egyezményét.
 

"K***a hideg volt.”

- nyilatkozta Pécs alpolgármestere, miután Páva Zsolttal együtt a Tubesen éjszakázott decemberben a tervezett lokátor megépítése elleni tiltakozásként.


Páva Zsolt a város színeiben.
 
Oldal 1 / 2

Keresés

Videóajánló ÚJ!

A Három Terror: Ahmedido Domingo, Erdogano Pavarotti és Assad Carreras

Emlékeztetőül:
Flotilla Choir - We Con The World

Video

Tények a "gáza-flotilláról"

Hátszél

    FOCI VB 2010

    Ajánló

    Égő könyvek

    Kultúrrendőrség: „Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négy fős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás és ízléstelenség fekélygócait.” Ez már a Bradbury féle Tűzőrség? ... Tovább

    Csendőrök újratöltve – hősök vagy gazemberek?

    News image

    Az uszítás, a megfélemlítés és történelemhamisítás változatlanul folytatódik, gyakorlatilag mindegy, hogy a július 2-a óta illegális Magyar Gárda, vagy utódja, a mozgalomként is feloszlatott Új Magyar Gárda munkásságában. A Jobbik ... Tovább

    Ki olvas minket?

    Oldalainkat 3 vendég böngészi

    © Korrektor 2010 - Az egyetemista magazin - Minden jog fenntartva!