És reméljük, nem utolsó jelentés a korszakról. Ugyanis új filmjében Mészáros Márta sajnos nem tudott megbirkózni a maga elé kitűzött feladattal, túl sokat markolt, és keveset fogott. (Vagy a várakozásom volt túl nagy, a művésznő eddigi munkáit ismerve.) Pedig a témát ismeri jól, a ’70-es évek Magyarországa belakott territórium számára.
Most azonban nem sikerült nagyvadat ejtenie. Nem rossz film az Utolsó jelentés..., de hogy sokkal több volt benne, az biztos. Ha a magyar történelemből szinte kiretusált Kéthly Annáról ismereteket szerez a kólával, popcornnal felszerelkezett gyanútlan plázacsirke, már megérte, de akik abba rendszerbe (mondjuk ki, Kádár!) születtek és eszméltek, többet vártak. Pedig milyen izgalmas lett volna mélyebbre ásni a besúgás és árulás lélektanába, az elvhűen űzött elvtelenségbe, a már-már katartikus katarzis-nélküliségbe, ebbe az egész patkány-puha, rothadó kulimászba. Izgalmas lett volna. Gusztustalan, de izgalmas.
Eszenyi Enikő briliáns alakítása vitte a filmet, Törőcsik Mari mélységű szerepformálással, annak idegesítő manírjai nélkül. A Faragó Pétert alakító Fekete Ernőnek üzenjük: az erőtlenséget is erővel kellett volna megformálni, a vívódást is kompromisszum nélkül. Egy érett, már-már aszúsodó Cserhalmi. Nekem nagyon tetszett. Kováts Adél hiba nélkül hozta a kötelezőt, az epizodisták is kitettek magukért. Az igazi meglepetést viszont Monori Lili sűrűsége okozta. Néhány pillanatra tűnt csak fel a vásznon egy kocsma sarkában, talán meg sem szólalt, de kőnehéz jelenléte többet mondott erről az éráról, mint sok történészi locsogás.
Ha a sztorira is kíváncsi vagy, nézd meg a filmet, Kedves Olvasó.
Korrektor - Hírfolyam
Hozzászólások