Szalóki Ági - tengelice

„Jeruzsálemben hajnalodott. Láttam, ahogy a nap felkelt az arany kupolák és a vakítóan fehér épületek fölött. Mindent beragyogott a fény. Időtlenséget sugárzott a város. Tudod nem véletlenül fontos ez a hely az európai kultúra számára. Nem akartam elhinni, hogy ekkora ajándékot kapok.” – meséli Szalóki Ági.  2009. június 23-án a Jeruzsálem Színház 700 fős, Henry Crown termében lépett fel zenekarával. Óriási sikere volt.
A fiatal népdalénekes generáció egyik meghatározó alakja, 1978 – ban született Budapesten. A nyolcadik kerületben „cseperedett fel”, innen hozta csipetnyi vagányságát, ami egy tengelice hangjával és szelídségével párosul.

-    Otthonunkban mindig szólt a muzsika, sőt az autónkban is. Körülvett a dal. Természetes volt számomra az éneklés. A muzikalitást apukámtól, a nyitottságot, fogékonyságot más etnikumok kultúrájára anyukámtól kaptam.

-    Egyre több újságíró érdeklődik szüleid különböző világlátásáról, politikai nézeteiről. Sokszor szóba kerül fellépésed a Magyar Gárda megalakulása ellen tartott gyűlésen.   A HVG zsidó tematikájú estjeid kapcsán arról faggatott, hogy „direkt hívod ki magad ellen a sorsot”. Nem unod még ezeket az állandóan visszatérő kérdéseket?
-    Unom vagy nem, az biztos, hogy nagyon meg kellett tanulnom bánni a szavakkal. A szavaknak súlya van. Meggondolom, mit mondok, nyilatkozom. Egész eddigi életemben fő feladatként azt kaptam, hogy helyesen döntsek különböző választási helyzetekben. Szüleim válásában nagy szerepet játszott egymástól távol álló világnézetük, politikai beállítottságuk. Gyerekként nehéz volt megértenem, összeegyeztetnem ezeket. Később az ő különböző világnézetükből megőriztem a számomra értékekkel bírókat és kialakítottam a saját világszemléletemet. Felnőttem, függetlenné váltam. A zenénket nem a saját nációnk, hanem az emberségünk kifejezésére használjuk. Az, hogy milyen rendezvényeken lépek fel, kinek adok jótékonysági koncertet, milyen civil kezdeményezésű ügy mellé állok, elárulja, hogyan gondolkodom bizonyos dolgokról.

-     Mostanában divat különböző pop zenei feldolgozásokban népdalmotívumokkal magyarkodni, lobogtatni a piros-fehér-zöldet. Néhányan a népdalt a nacionalisták kiváltságának tartják. Te egészen másként énekelsz. Miért? –
-    Nagyon sok erdélyi barátom van. Ők őszintén élik meg magyarságukat távol az anyaországtól. Igazi, mély ragaszkodással őrzik a nyelvüket, dalaikat. Sokat tanultam tőlük. Népdalgyűjtéseim során melegszívű, barátságos, énekes asszonyokkal találkoztam. A dalaik által részese lettem más emberek életének. Dalaimon keresztül  hallgatóim is életem részévé válnak. Közös élményekből, közös akaratból, közös álmokból táplálkozunk. Ahány ember annyi kultúra. Egyébként most én is egy popzenei produkción dolgozom Borlai Gergővel. Igazi magyar produkción. Puritán népzene. Ez se lesz a VIVA tévén.

-     2008- ban Volt egyszer volt egy kis zsidó címmel jelent meg a Gryllus testvérekkel közös CD-tek. Hogy találkoztál a jiddis népdalokkal?
-    A  történet gyerekkoromig nyúlik vissza. Kányádi Sándor 1988 - ban találta meg ezeket az erdélyi és más kelet – európai jiddis népdalokat, lefordította őket magyarra így állított emléket a szülőfalujából elhurcolt zsidóknak.  Almási István kolozsvári népzenekutató jegyezte le a szövegek kottáját. A versfordítással és a meglévő kottával együtt Kányádi Sándor felkereste Gryllus Dánielt és megszólaltatták a dalokat. 1990 –ben Tihanyi Szilvia közreműködésével jelent meg először a lemez. Mi pedig mindig ezt hallgattuk és énekeltük az autóban. A kedvencem volt. Betéve tudtam az összes dalt.  Évek múlva aztán megkerestem Danit és megkértem, hogy élesszük fel az anyagot. Kórusban énekelünk. Teljesen a hangunkra kell hagyatkoznunk. Itt csupán egy szólam vagyok, a női szólam, amit kifejezetten nőnek kell énekelni, mert a női sorsról szól. Különleges produkció ez, hiszen általában szent helyeken adjuk elő, zsinagógákban, templomokban. Megszentelődnek ezek a dalok és átitatódnak emlékezéssel.

-    Jeruzsálemben mégis a Hallgató című lemezedről énekeltél.
-    A volt egyszer volt egy kis zsidót ajánlottam elsőként. De azt nem kérték. Izraelben kialakult egy olyan magatartás, ami elutasítja azt a kultúrát, amiből ezek a kelet – európai jiddis népdalok születtek. Fájdalmas emlékeket idéz fel bennük, érthető, hiszen ez a kultúra meghalt. Megölték a haláltáborokban. A dalok képviselői mind halottak
-    Te visszaénekled őket közénk
-    Igen. Olyan kincs, gyönyörűség ez, amit meg kell mutatnunk. Összehozza az embereket, zsidókat és nem zsidókat. Együtt hallgatják és együtt emlékeznek.

-    Nem is népdalénekes vagy, hanem énekesmadár. Tengelice. A tengelice a katolikus jelképtárban az emberi lélek szimbóluma.

Életrajz
Budapesten született 1978-ban. Pedagógus szülei már egész kicsi korában nagy figyelmet fordítottak gyermekük zenei nevelésére, otthonukban mindennapos volt a zenehallgatás, éneklés, énekes játék. Ági 4-5 éves korában kezdett a népzene iránt érdeklődni. Zenei tanulmányait 1985-ben kezdte a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskolában, majd 1990-1996-ig Bodza Klára növendékeként tanult népi éneket a budafoki Nádasdy Kálmán Zeneiskolában. Az élő népzenével csak 18 éves korában találkozott, addig archív felvételek énekeseit, muzsikusait vagy a profi táncházas előadókat hallgatta.
A budapesti ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd érettségi után egy évig munkatársa volt a Pávai István - Kelemen László vezette Utolsó óra elnevezésű népzenegyűjtő programnak, melynek során számos énekes-adatközlő repertoárját rögzítette.

Díjak
Artisjus, Fonogram-díj, Márciusi Ifjak Díj, Kodály Zoltán Emlékdíj

Szóló albumok
Tél-nyári laboda
Hallgató
Cipity Lőrinc
A vágy muzsikál
Gingalló
 

Szólj hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Keresés

Facebook

Videóajánló

Save A Child's Heart!

Gaida, az 1000. palesztin kisgyerek,
akit az izraeli humanitárius szervezet mentett meg.

Kapcsolódó írásunk: Gyermekszívek megmentői a PTE-n

Video


Hátszél

11. Visegrádi Nyári Egyetem

Idén tizenegyedik alkalommal, megrendezésre a Visegrádi Nyári Egyetemen Krakkóban 2012. július 1. és 14. között. A rendezvény során Magyarország, Cseh...

Tovább

Ki olvas minket?

Oldalainkat 18 vendég böngészi

© Korrektor 2010 - Az egyetemista magazin - Minden jog fenntartva!