Korrektor - Egyetemi magazin - egyetemes értékek

A Duna. A Dunán egy fehér koporsó. A koporsóban a tavasz. Mi folyik Mohácson farsangidőben, a szó nem szoros értelmében? Óriási ricsaj, kolomprázás, ágyúdörgés, koporsóégetés, máglyarakás, perverz és bizarr jelenetek az utcán, felismerhetetlen hangok, amik a birkabundába öltözött észvesztően ijesztő álarcosoktól származnak. A busók.

A mohácsi busójárás története a 18. századra nyúlik vissza, ebből a korból származik az első feljegyzés, ami ennek a szokásnak a meglétére utal.
A legenda szerint a sokacok rémisztő maszkokat öltöttek magukra, és az éj leple alatt - derekukon zajt keltő kolompokkal - a törökök közé mentek, hogy elijesszék az akkor őket elnyomó népet Mohácsról.
A mondának viszont nincs valós alapja, mert a török uralomnak 1687-ben lett vége, a sokacok pedig, ez a balkáni népcsoport, körülbelül tíz évvel ezután érkezett Mohácsra, magukkal hozva népszokásukat, ami ma már a városé.

A busójárás egy télbúcsúztató, tavaszköszöntő, termékenységet szimbolizáló és varázsló ünnep, ami egy ősrégi természetimádó hitvallásból ered, ahol Pán istent tisztelték.
Ez a mitológiai alak a pásztorok, halászok és vadászok védelmezője, a nimfák „réme”, kinek kecskeszarva, - farka és – lábai vannak.
A Pán kultusz elterjedése hozta azt a kifejezést is, hogy ’páni félelem’, mert a hellenisztikus korban, a harcban Pántól várták az ellenség megijesztését, ettől az istentől, hogy megmagyarázhatatlan félelmet gerjesszen ellenfelükben. Innen ered a pánik szó is.
A busók szintén eredményesen keltettek megmagyarázhatatlan rémületet az emberekben.
Ahogy a polgármester is fogalmaz a város honlapján: „a XXI. századi embert különös, megmagyarázhatatlan érzés járja át a maszkos sereglet láttán. Vallom: birkabundát és maszkot öltve nem csupán a hétköznapok embere változik át, hanem egy kicsit mindenki más is, aki Mohácson farsangol.”
Aki ma ellátogat a busójárásra, úgy érezheti magát, mint a réges-rég élt őseink, kik még értetlenül álltak szemben a számukra ismeretlen jelenségekkel, és nem tudtak értelmezni bizonyos dolgokat.
M is csak állunk, és nézünk. Hova kerültünk?
Az álarcosok átváltoztak, többé nem voltak emberek. Kiszámíthatatlan, durva szörnyekké váltak, a farsangolók kiszolgáltatott, értetlenül érdeklődő áldozatokká, a lányok pedig nimfákká, kiket a szőrős, kéjtől hajtott busók kergettek. 
A busójárás elemei között a rossz elűzése mellett szerepel még a szerelem, a szexualitás, a nővé- és férfivá érés, amire egyre inkább kiéleződött az egész mohácsi farsangolás.

A felvonulás alatt a busók minden fiatal széplányhoz odaugranak, elkapják, ölelgetik őket, de legtöbbször ketten, vagy többen közrefogják és „eljátszanak” vele. Fából készült buzogányukkal, háromágú villájukkal megcsapdossák a lányok fenekét, kiszámíthatatlanok, odafordítják hatalmas maszkos fejüket, és a következő pillanatban már erősen szorítanak szagos birkabundás karjukkal.
Ezt a túlhangsúlyozott erotikát bizonyos bunda alatt rejtegetett fakellékekkel is erősítik, amelyeket előszeretettel mutogatnak a lányoknak.
A busókhoz csatlakozva vonulnak a jankelék, kik mindenféle rongyos öltözetbe vannak felöltözve, és a dolguk eredetileg annyi, hogy távol tartsák az embereket a busóktól. Ezért ijesztgetik a bámészkodókat. Elém például egy szakadt kék ruhás, kitömött melltartós férfi ugrott, sikeresen el is ijesztett.
A busó öltözete ennél igényesebb: szalmával kitömött vászon gatya van rajtuk, és harisnya, a lábukon bocskor. Több darab szőrével kifelé fordított báránybunda van a felsőtestükön, egy övvel a derekukon megerősítve, amin lógnak a kolompok. Ezek a kolompok, ahogy mennek az alakoskodók, óriási ricsajt csapnak, nem is beszélve a kereplőről, ami szintén elengedhetetlen tartozéka a busóknak. Már messziről hallani lehet, ahogy közelednek.
Egy busónak tarisznyája is van, és különböző „fegyverei”, a favilla, és a buzogány.
Voltak, akiknél hosszú bot volt, aminek a végén levágott emberfejek fityegtek, általában törökfejek, ezáltal fölelevenítve a török-űző mondát, de babafej is lógott a bot végén.
A legfontosabb kellék, ami nélkül nem busó a busó, az álarc. A fűzfából kifaragott maszkot állatvérrel festik, és kizárólag emberi arcot ábrázol groteszk arckifejezésekkel.
Az álarchoz van rögzítve csuklyaként még egy báránybunda, és az egész fejrevalót sokszor még egy pár kosszarv is díszíti.
A busó a maszkját soha nem veheti le.
Amikor leveszi, csakis azért, hogy borgőzös feje kiszellőzzön egy kicsit.

Ma, a busójárás - amit az emberiség szellemi kulturális örökségének részévé nyilvánított 2009-ben az UNESCO (Magyarországon elsőként) - népszerűsége és nagy látogatottsága, az idegenforgalom miatt sokat veszített az eredeti hagyományaiból.
A mondákból, babonákból, a mindenféle kultikus elemből és a hozzávaló kellékekből azonban nincs hiány. Könnyedén megfér a füzérre fűzött pirospaprika, a matyóbaba, a sok széna a borostyánnal együtt, a máglya és a koporsó, amit először a Dunára eresztenek, majd az utolsó napon egy másik koporsót máglyán elégetnek, így temetve a telet.
Itt rohangálnak a boszorkányok, a szexuálisan túlfűtött busók, velük mennek a fekete fátyollal elkendőzött nők és a lakodalmas viseletű férfiak, akiket „maskarának” neveznek.
Értitek a gyászos menyasszonyok üzenetét, kiket a szekereken visznek…?

Folyik a télűzés a törökűzés, és a természetimádás mindez együtt, kutyulva.
És hogy a kereszténységet se hagyják ki: a busójárás időpontja keresztény egyházi időponthoz kötődik: a „húshagyó kedd” előtt hat nappal veszi kezdetét.
Miután kifarsangolták és kiélték magukat a ’busulók’, elkezdhetik keresztényi böjtjüket.

E szokások, hiedelmek és elemek zagyva egyvelege, de úgy tűnik minden nehézség nélküli összeegyeztetése és együttes jelenléte, nem okoz problémát nekünk.
Ünnepeljünk mindent együtt, ha már lúd, legyen kövér! Lúd! Na az nem volt…

És ha a busójárás háttere túl összetett, figyeljünk csak a szemünk elé táruló utcai képre, hogy leegyszerűsödjön az ünnep lényege.